Most komolyan, érdeklek én valakit egyáltalán a Földön? Mindenki, akit az elmúlt időben szerettem, elárult, a szemembe hazudott, leszart, ha bajban voltam. Majdnem mindenki, akit a barátomnak gondoltam. Kezdtem megint looser függő lenni… Kettesekkel botorkálok át mindenből, mert novemberben inkább otthon játszottam… (Na jó meg 38 fokos lázzal micsináljak, az is igaz… de tanulhattam volna!!!!) Oké, elég az a kreditekhez… De én iskolaelső karok lenni, megint, mint régen… Jövőre nem hagyom, hogy bármi is fontosabb legyen a barátaimnál, vagy a tanulásnál. Már ha lesz jövőre. Már ha mardtak barátaim. Már ha visszafogadnak, azok, akikre mindíg számíthattam, akár hajnali kettőkor, ha kellett. Akiket én hagytam ott. Akik utána még hónapokig kerestek… Akik nem olyanok, mint Tibi rasszista barátai, akik lenéznek minden nőt, négert, cigányt, és megváltozattanak, ha tudnak… Nem fogadják el a hited… Elhülyéskedik a komoly problémákat. Lefikázzák a diplomát.
Nagyapának talán már csak hónapjai vannak hátra, anyut 20-án műtik melldaganattal. Lehet, hogy egy hónap múlva itt fogok állni egy szál egyedül, diploma, munka nélkül. Méis mihez kezdek majd? Még egy csekket sem tudok kitölteni egyedül… A havi 100 rugó feletti rezsiről meg ne is beszéljünk… Megbukatttak a kedvenc tárgyamból(jó ez a tanár hibája, mert köcsög volt, csak EGY példa: dec 22. ETR. új kiírás, aznapi: aki nem írt filozófia zh-t megteheti a szorgalmi időszakban. Az mikor is volt? Ja igen, december első hete. Kösz, hogy szólt, kedves tanárnő.)
Istentől is messze kerültem… Nagyon messze. És magamtól. Nem az vagyok, aki voltam. Gátlástalan lettem. Bosszúvágyó. És ha lesz rá alkalmam: bosszúálló. Többé nem a “jóindulatú, mindenkinek segítek, ha tudok, mindenkinek mindenért megbocsátok” kislány vagyok. És pedig most mindenél jobban szeretnék az lenni, aki voltam. Aki jóban volt Istennel. Aki megbocsátást kért tőle azokra, akik beletapostak, és ennek ellenére többször mégis megbüntette őket Isten.


Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.
Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!
Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az ő hűsége.
Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal;
A dögvésztől, a mely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít.
Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.
Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!
Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:
Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz;
Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.
Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.
Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.
Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!
Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.
Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.
Hmm… hát… a dolog ismerős. Édesapám múlt év elején halt meg úgy, hogy az tényleg az unfairség egyik csúcsa volt. Nem minden úgy történik, ahogy annak “igazságosnak kellene lennie”.
Diploma? Az egy félig átok félig kötelező dolog. Átok, mert sokan úgy mérnek téged, hogy hány diplomád van és azokat hol szerezted, nem úgy ahogyan kellene : mit tudsz és milyen ember vagy. Ez egy ilyen világ, én megtanultam azokat értékelni, akik hasonlóan gondolkoznak, mint én, de legalábbis nem sodródnak az árral… Nyugi, sikerülni fog, csak ne idegesítsd magad miatta. Tanulj és menni fog
Mondjuk az ETR se jobb, mint a Neptun, plusz szeretnek az ember ellen dolgozni, de általában alulmaradnak
Vallásról és Istenről. Nem szeretek idézni, mert én szeretem megtalálni a saját igazságaimat. Ebből a szempontból az egyik, akit tisztelek az Anthony DeMello atya. (lábjegyzet, nem vagyok megkeresztelve és nem vagyok katolikus sem saját magam szerint). A másik egy buddhista szerzetes
Sokkal inkább érzem magaménak a keleti vallási irányzatok magvát, mint a többit, DE ennek ellenére valahol minden EGY. És lehet, hogy néha úgy érzed, hogy tényleg nem törödik veled senki… hát én is voltam így. Türelem, türelem és türelem…. a válaszokat úgy is ott vannak előtted. Csak kell egy kis idő mire megtalálod őket.
(Mostanában a Jelenések Könyvét olvasgatom Érdekes…)
Mindegy hogy miben hiszel nevezd, Istennek, Jahvénak, Buddhának (bár ez nem pontos, mert Buddha maga csak egy megvilágosodott volt), vagy akár Nagy Szellemnek, a vége ugyanaz : maga a hit a lényeg és nem a cimke.
Ahogy az egyik rettentően bonyolult ismerősöm szokta mondani : szuszaaaaa
Tudod, minden csak egy kis lépéssel kezdődik. Közhely, de igaz
Egyébként engem zavarhatsz hajnali kettőkor. Speciel most is fent voltam xD
Sajnálom :S Nekem nincs bajom a diplomával, mármint a megszerzésével, elég kemény a suli, szóval nálunk szerencsére (meg remélhetőleg) csak olyan jut tovább, akinek tényleg van agya… Nevetséges, hogy mi lett az érettségiből, nemhogy a diplomából…
Benne választ kaptam olyasmikre, amikre a keletiek nem tudtak adni.
Baptista vagyok. Nincs különösebb bajom amúgy a katolikusokkal, csak a tanaikkal, és a papokkal. A reformátusoknál pölö a papokkal nincs bajom, ott magával az egyházzal, és a módszereikkel :S
Az egy “istenről” meg annyit, hogy részben egyetértek. A legtöbb vallás maga módján ugyanabban hisz… csak mégsem. Mondjuk a Buddhizmus pölö elég szélsőségesen tanít például az élet védelmére, de a lényeg, hogy arra tanít. Viszont mit gondoljak egy szélsőséges öngyilkos merénylőről? :S Kétlem, hogy ugyanaz az isten volna aki szeretetet vár el, mint az, aki állítólag nőket ajándékoz a férfiaknak a mennyben, és a nők azt kapják jutalmul, hogy lehetnek a jó pasik szexrabszolgái. Gratulálok annak, különösen ha nő, aki ezt elhiszi… Sokminden szimpi nekem is amúgy a keleti vallásokból. Minden estre én maradok Jézusnál
És nos, én sem vagyok katolikus, ezért harapok
Na szóval nincs velük bajom általában véve, sokáig református voltam, csak nem szeretem, ha másnak gondolnak
Tudom, olvastam
A katolikus csak egy szélsőséges példa volt
Egyébként nekem is az intézménnyel van gondom…
Egyébként érdekes, amit a mohamedánról írtál. Anno én is gondban voltam vele és megkérdeztem egy olyan embert, aki ezt tanítja, hogy tulajdonképpen hogy is van ez.
Hát érdekes. A mohamedán alapelveiben NINCS öngyilkos merénylő. A jihad NEM a többi vallás elleni háború, hanem az önmagadban lapuló Sátán elleni szent háború. Na most hogy ebből miért lett AZ a Jihad, nem nehéz eléképzeni.
A hurik, akikre te gondolsz csak “szellemek”
Persze, férfiközpontú világ volt, de kérdem én, a keresztény vallásban a nők szerepe sem volt annyira jó… a júdaizmus is érdekesen kezeli, egyedül keletebbre nem válogattak.
Egyébként vissza az érettségire… hát tényleg vicc. Mondjuk lassan teljesen kiirtották a szakmákat, meg az oktatásukat, nem tudom mit várnak…? Az ország megitélése nem lesz jobb, mert szinte ingyen dobálják az érettségiket meg jópár szakon az egyetemi diplomákat.
Majd csak jobb lesz
Na nekiesek a Macross Frontiernek, megint…
Ha online vagyok a fenti cimem jo MSNhez is