Elegem van…. Megint egy hülye játék bassza fel az agyam. Aki ismer, tudja, hogy ritkán káromkodok, csak akkor, ha már nagyon kész vagyok. Ez egy ilyen időszak, szóval előre is elnézést.
Szóval hülye játék. Vagyis mégsem. Tökre megörültem, amikor vettem egy Nintendo64-et… Tök mázlista fogás volt, jó áron, már csak ő hiányzott a Nintendo gyűjteményemből. Talán egy Gamecube, bár az minek a Wii viszi azt is, annyira meg nem maradandó élmény az a konzol. Mondjuk mindíg jobb, mint az akinek számra nem vagyok hajlandó venni a nevét, ala gatesbuzeránsok konzola. Ha a grafikát nem is üti meg, a játékok és a strapabíróság tekintetében hmm rulz
Nem kell benne évente 3 alaplapcsere, mint konkurens társában kellett. A 360-ról meg ne beszéljünk, leejted és annyi neki, kitörik az irányítógomb, satöbbi-satöbbi, elég jútábos videó van, akit érdekel, nézze meg, ahogy szétvernek többszázezernyi konzolt ilyen-olyan marhák T___T
Szóval vissza a témához. Megvettem, örültem, gondoltam Tibivel is tök jól elleszünk… Mert neki semmi sem jó. A 2d többsége túl ratyi a 3 d meg már fúj. Emulátoros játék élből felejtős vele… Pedig végre lenne kivel játszanom. Tök szívesen vettem volna neki meg magamnak is gba-t… Milyen jól ellettünk volna T___T De nem, azok gagyik nem tetszenek neki és egyáltalán nem is érti mert angol. Pedig k. jó a sztorijuk a régi játékoknak
Ha tanítani akarom, akkor túl késő van, túl korán van, ne most, fáradt, satöbbi. Egyszer végre leülne velem, feladnék neki pár szót, tanuld meg, úgyis tenne rá. Reménytelen. Már most tuti emiatt bukta a diplomája. Pedig nem lenne nehéz. És ráadásul itt lennék, ingyen és bérmentve. Én bezzeg tízezreket fizetek a németórámért!!!! Ez olyan bosszantó. Szóval godoltam, mint az első 3d-s konzol, csak megfelel a grafikája őfennségének, mert már nem is gagyi, de nem is hűdeüberbrutál. Grafikára nem is panaszkodott, nade amikor előkerült a focis játék T.T Agyonvert. Látta, hogy már nem élvezem a játékot, erre a reakciója: váltsak csapatot?
Most őszintén, 14:0-nál, ha látjátok, hogy a másik nem élvezi a játékot mit csinálnátok? Oké, egy átlag mmo-s, aki a játékban éli ki, hogy a valóságban egy átlagos elbaszott tini, vagy egy átlag névtelen lúzer, vagy legalább ott nem kell úgy pattogjon, ahogy mások mondják, valószínűle tenne rá, ki hogy érzi magát. A lényeg, hogy jól szétalázza a másikat, legyőzze ő meg röhöghessen, hogy milyen fasza gyerek. Mert ő napi 10 órát ül a gép előtt, több tapasztalata van. Vajon az eszükbe jut, hogy akinek a fejét/csapatát/klánját pépessé veri/verik, annak van élete? Hogy többet ér, mint ő? Mint ő, aki zabálja a szülei pénzét, és közben szép lassan egy alkoholista szintjére süllyed? Hogy neki vannak valódi kapcsolatai, jó jegyei, gyakorlatozik, hogy jó munkahelye legyen? Veszekedtem épp eleget a szüleimmel emiatt én is. Antiszoc voltam én is. Köszönöm többet nem kérek belőle. Nem ts barátságokra és telefondoktorokra van szükségem, hanem valódi emberekre. Most szép lassan, idővel kiderül, kik azok, akik valósak és nem csak pixelek és adatdarabkák tömege. Nem kellenek lúzerek, akiknek addig kellettem amíg rámtaposhattak.
Megint hogy jutottam ide? o.O Namindegy. Szóval Tibi. meg ti. Szerintem egy normális ember, ha szereti a másikat, gondolkodás nélkül elkezd egy kicsit visszavenni. Mondjuk úgy annyira, hogy a 14:0 helyett például 2:1-re extrém esetben 4:2 4:1-re verjen el legfeljebb. Nade 14 semmi???????? Majdnem sírtam. Mindíg ezt csinálja. Neki nem a játék a fontos, hogy mindenki élvezze. Hülye óvódás, aki mindenáron, minél inkább nyerni akar. Ezért nem fogom soha elfogadni, hogyha megver. Az ilyeneket meg kell tanítani veszíteni. Bár a baj, hogy talán a veszteségtől méginkább nyerni akar majd, mintsem, hogy megértse, hogy nem nyerhet mindíg. De sebaj. Számtalanszor kíméltem meg a csúfos vereségtől (lásd pvp… azt hitte táp és azért sebződik 5-30-akat…. valóság: összes cucc nélkül a 820-1000-es matkom 330-670, még kérdés? És így is azon múlott, kinek fogy el előbb az spje…és akkor még nem volt bleedinges cucca…) de SOHA TÖBBÉ NEM FOGOM. Ha neki nem jelent semmit, hogy én élvezem-e a játékot, nos akkor nekem sem. Munchkinban elvárja, hogy segítsek neki, segítek. A játék végén, meg nyernék, erre mr. nekemlehetelvárásom micsinál? Mindent megtesz, hogy ne én nyerjek. Ezzel nem lenne semmi baj, ha korábban őőőő nem várta volna el, hogy ééén segítsek. Gondoltam ez vica-versa működik, de látom tévedek. Nála a más ad én kapok elv működik. Nálam az adok-kapok.
Ja igen és a West is. vajon mit szólna, ha most hirtelen elfelejteném nézni neki? Így is be leszek oltva, hogy jaaaj 2 szinttel felette jároook júúúj. Elszállt a netem, eszébe sem jutott ránézni helyettem. Szóvá tettem volna? Az lett voln a reakciója, hogy hát eszébe se jutott, mér nem szóltam blabla. Miért is? Mert ő fordított esetben elvárja. Akkor én mért ne várhatnék el egy kis figyelmességet? És ez most nem a játékról szól. Mert bármiféle apró, vagy akár fontos dologról van szó, aminek evidensnek kéne lennie, mert jó, egy játék nem az (bár egy Tibihez hasonló függő esetén, akinek a játék az élete… nos….),de fontos dolgokban NEM AZ ÉN FELADATOM SZÓLNI. Milyen már, hogy megkérdezik tőled, ezt kapod karácsonyra, nincs pénzem többre, jó lesz? Erre mit mondjak? Jó bazd meg, majd igyekszem meglepődni. Amúgy meg nagyon is örültem volna annak, amit venni akart. Csak nem kéne bejelenteni. Se az árát, sem azt, hogy nincs pénzed, mert akkor még mindíg játszana egy vers, egy mittomén piknik, közös program, akármi, csak ne jelentse már be könyörgöm, hogy mit fogok kapni T___T
A focis játék meg totál felhúzott. Köcsög hollandokat egyszerűen nem tudom megverni. Csal a játék. Átírtam az összes ír játékos adatait a maximális 99-re a hollandokét levittem 50-re. Érezhető volt a különbség, de még így sem tudtam elverni őket T_________T Könyörgöm mi a faszt akarnak még ha lenne egy normális ténylegesen holland származású játékos köztük T_T Tele vannak kurva tulipánmezőkkel, amikre vigyázni kell le ne tapossák…. Írország meg egy baszott nagy focipálya tele barikkal xD
Miután két órát dobtam ki az életemből arra, hogy átírjam a játékosokat, mindent úgy állítottam, a felállástól, a csapat közérzetétől kezdve, hogy Írországnak legyen jó, és még így is 5:1 volt a legjobb, amit ki tudtam hozni…………. És nem én vagyok ennyire béna, mert kipróbáltam, a tesztelésre további óráim mentek rá. MINDEN csapatot meg tudtam verni, módosítások nélkül (Mármint az ír csapatom módosítva maradt full 99-en, a többi maradt érintetlen), de a hollandot nem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tuti valami köcsög faszláma holland csinálta a játékot, de egy tuti, velem egy életre megutáltatta a holland csapatokat. Hogy ennyire egyértelműen csaljon egy játék, ez azért durva. Nem enyhén. Full 99 a full 50 ellen. Másik csapattal nem próbáltam nekimenni a hollandoknak, de értelmetlen, valószínűleg mindet tönkrebrutálagyonvernék. Ilyen bug meg nincs. Ekkora csítet. Nem hiszem el, hogy kidobtam az életemből majdnem egy fél napot arra, hogy egy rohadt játékot győzzek le és ráadásul még ki is kaptam, pedig a végén még én használtam a legdurvább csalást. Arra már nem volt türelmem, hogy kipróbáljam 99 vs 0-ás statokkal a dolgot. Rohadjon meg az egész hülye játék ott ahol van. Pedig olyan klassz kis cucc lenne, ráadásul tudnánk többen is játszani, annyira bánt, hogy Tibivel többet nem állnék ki, sőt a gépbe be se akarom többet dugni. Bárcsak ki lehetne törölni belőle a hollandokat T_T
Nézzen, vagy beszéljen előttem Tibi valaha is fociról… Mit fog kapni… Nem teszi majd zsebre.
Most tök depi és tök dühös vagyok. De úgy nagyon. Még ehhez a szarhoz sincs kedvem:
<!– /* Font Definitions */ @font-face {font-family:SimSun; panose-1:2 1 6 0 3 1 1 1 1 1; mso-font-alt:宋体; mso-font-charset:134; mso-generic-font-family:auto; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:3 135135232 16 0 262145 0;} @font-face {font-family:”\@SimSun”; panose-1:2 1 6 0 3 1 1 1 1 1; mso-font-charset:134; mso-generic-font-family:auto; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:3 135135232 16 0 262145 0;} /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:”"; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:”Times New Roman”; mso-fareast-font-family:”Times New Roman”; mso-fareast-language:HU;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} /* List Definitions */ @list l0 {mso-list-id:462432169; mso-list-type:hybrid; mso-list-template-ids:-489684178 -521002144 1630284878 68026369 68026383 68026393 68026395 68026383 68026393 68026395;} @list l0:level1 {mso-level-number-format:roman-upper; mso-level-tab-stop:54.0pt; mso-level-number-position:left; margin-left:54.0pt; text-indent:-36.0pt;} @list l0:level2 {mso-level-tab-stop:72.0pt; mso-level-number-position:left; text-indent:-18.0pt;} @list l0:level3 {mso-level-number-format:bullet; mso-level-text:; mso-level-tab-stop:117.0pt; mso-level-number-position:left; margin-left:117.0pt; text-indent:-18.0pt; font-family:Symbol;} ol {margin-bottom:0cm;} ul {margin-bottom:0cm;} –>
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:”";
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;}
I. DEMOKRATIKUS RENDSZERVÁLTÁS – KATONAI MEGSZÁLLÁS – NEMZETKÖZI VISZONYOK (1944-1947)
Pedig január elején az első vizsgám lesz a magyar politika 1944-2004… a fenébe is, van még időm… vagy mégsem? Áh mindegy. Most derült ki, hogy a szorgalmi időszakban bemehettem volna mégis filozófiából. Ezt persze az ÁJK oldalára csak a szorgalmi időszak UTÁN kerül fel. Mert miért ne. A látszatát legalább megfestették, hogy ők adtak még egy “harmadik eélyt” is, igazán nem akarnak senkit meghúzni ááááááá….. Még egy ilyen rosszindulatú tanszéket, mint a filo… cccö. És én még tdk-ra akartam járni. Na mindegy. Megvan életem első bukása. Sebaj az átlagom enélkül akkor is 4-es xD szóval puszi a popsijukra.
Anyut műteni fogják január 20-adikán, tök jó, mi? Tiszta depi voltam emiatt is, dehát Tibi éppen a saját nemtudommiazokacsakrosszkedvemvan depijével volt elfoglalva, kijelentve, hogy NEKI van szüksége rám. Ha nem szólok észre sem veszi, hogy éppen nekem történetesen valami komoly bajom van omg. Gizi néniék kitalálták, hogy meglátogatnak. 24-én. Tök jó mi? Még jó, hogy hotelba mennek, mint mindíg. Én igazából örülök neki, anyunak mondjuk gáz, de ő sem úgy fogná fel, hogy jönnek kis erősítésnek, áááá. Minek egyáltalán megmondani nekik, áááá. Folyton úgy viselkedik, mintha nyűg lenne, ha jönnek. Mert ajándékot kell venni, mert beszélgetni kell…
1 ők is hoznak ajándékot. Legutóbb a szállodában vettek belga pralinét (lévén otthonról hozva elolvadt volna, mily meglepő), ami kábé egy átlagos havi keresetet kóstált.
2 a rokonokkal nem szoktak beszélgetni?
3 akkor minek tartják velük a kapcsolatot? Bezzeg ha engem küldenének ki, de ááá ugyan én mint anyuci egyetlen kicsi lánya… én? egyedül? külföldre? ááááá… Még gyülekezetbe se mehetek egyedül, mert szentfazekat csinálnak belőlem… pff…
Ilyenkor annyira hiányzik a nagymamám. Esküszöm, ilyenkor csak az ő emléke tartja bennem a lelket.

