Most komolyan, érdeklek én valakit egyáltalán a Földön? Mindenki, akit az elmúlt időben szerettem, elárult, a szemembe hazudott, leszart, ha bajban voltam. Majdnem mindenki, akit a barátomnak gondoltam. Kezdtem megint looser függő lenni… Kettesekkel botorkálok át mindenből, mert novemberben inkább otthon játszottam… (Na jó meg 38 fokos lázzal micsináljak, az is igaz… de tanulhattam volna!!!!) Oké, elég az a kreditekhez… De én iskolaelső karok lenni, megint, mint régen… Jövőre nem hagyom, hogy bármi is fontosabb legyen a barátaimnál, vagy a tanulásnál. Már ha lesz jövőre. Már ha mardtak barátaim. Már ha visszafogadnak, azok, akikre mindíg számíthattam, akár hajnali kettőkor, ha kellett. Akiket én hagytam ott. Akik utána még hónapokig kerestek… Akik nem olyanok, mint Tibi rasszista barátai, akik lenéznek minden nőt, négert, cigányt, és megváltozattanak, ha tudnak… Nem fogadják el a hited… Elhülyéskedik a komoly problémákat. Lefikázzák a diplomát.
Nagyapának talán már csak hónapjai vannak hátra, anyut 20-án műtik melldaganattal. Lehet, hogy egy hónap múlva itt fogok állni egy szál egyedül, diploma, munka nélkül. Méis mihez kezdek majd? Még egy csekket sem tudok kitölteni egyedül… A havi 100 rugó feletti rezsiről meg ne is beszéljünk… Megbukatttak a kedvenc tárgyamból(jó ez a tanár hibája, mert köcsög volt, csak EGY példa: dec 22. ETR. új kiírás, aznapi: aki nem írt filozófia zh-t megteheti a szorgalmi időszakban. Az mikor is volt? Ja igen, december első hete. Kösz, hogy szólt, kedves tanárnő.)
Istentől is messze kerültem… Nagyon messze. És magamtól. Nem az vagyok, aki voltam. Gátlástalan lettem. Bosszúvágyó. És ha lesz rá alkalmam: bosszúálló. Többé nem a “jóindulatú, mindenkinek segítek, ha tudok, mindenkinek mindenért megbocsátok” kislány vagyok. És pedig most mindenél jobban szeretnék az lenni, aki voltam. Aki jóban volt Istennel. Aki megbocsátást kért tőle azokra, akik beletapostak, és ennek ellenére többször mégis megbüntette őket Isten.